Továbbra is négyajtós szedán, illetve ötajtós Tourer karosszériával, benzines- és dízel motorokkal készül a Honda Accord, mely prémium minőséget kínál a felső-középkategóriában. A 2011-es modellévre minden kivitel megjelenése, emissziója, rugózása és vezethetősége előnyére változott.
Mind a szedán, mind a Tourer fényszórói és lökhárítója apró, de észrevehető változásokon estek át. Az első lámpák cizellált látványát a korábban az index immár átlátszó burája teszi teljessé. A legjobban felszerelt változatok automatikusan – a forgalmi viszonyoktól függően –, magától kapcsoló bi-xenon fényszórót kaptak, és az éjszakai látást aktív kanyarfény is javítja. A hűtőmaszk központi része ugyanolyan krómozással lett gazdagabb, mint a szélső légbeömlők.
A szedán hátsó lámpáján a tolatólámpa és az index is világospiros burával készül, így jobban illik a ködzárófényhez, és egyöntetűbb az autó fara. A legtöbb modell rendszámtáblája fölé finoman krómozott díszléc került, illetve sötét krómozású a Type S kivitelen.
A küllemi változásokat finom belső módosítások kísérik, a legtöbb kivitelben új kárpitozással, ami új megjelenést ad az utastérnek. A Type S csúcsmodellt még jobban megkülönbözteti az exkluzív, sötétszürke félbőr ülés és a fekete tetőkárpit. A kézifék, a váltókar körüli rész, a kormányközép és az ajtóbetét fémhatású dekorációja, amely felível a műszerfal közepére is, az új kárpitanyagokhoz illően sötétebb színű lett.
Immár az Euro 5 károsanyag-kibocsátási normákat is teljesíti az összes erőforrás, ami az Accord mozgatásáról gondoskodhat. A tovább tökéletesített 2,2 literes, 150 lóerős i-DTEC dízelmotor fogyasztásra és az emissziója még kedvezőbb lett.
Még jobb lett az Accord úttartása, amihez sokféle európai úton finomították az Accord Tourer és szedán csillapítását. A kettős üzemmódú lengéscsillapítók nagyfokú stabilitást eredményeznek gyors autópálya-menetben, ugyanakkor jelentősen javítják a rugózást rosszabb útfelületen.
Továbbra is elérhetők az Accord mindkét karosszériaváltozatához a vezetőt segítő berendezések (ADAS), melyek még mindig különleges „összetevőknek” számítanak kategóriában. Az ACC nem csak a sebességet, hanem az előre beállított távolságot is képes tartani, azaz bizonyos sebességhatárok között a vezető beavatkozása nélkül a pillanatnyi forgalmi helyzetnek megfelelően változtatja az autó sebességét. A sávtartó asszisztens (LKAS) a belső visszapillantó tükör melletti kamera segítségével és a kormányzásba történő aktív beavatkozással képes a sávon belül tartani az Accordot. Működésbelépéskor a kormány vibrációjával figyelmezteti is a vezetőt, figyelmét az autó irányítására összpontosítsa.
Az ütközés erejét mérséklő rendszer (CMBS) képes felismerni az Accord előtti akadályt, és amennyiben elkerülhetetlennek tűnik az ütközés, a sebesség csökkentésével, a vezető figyelmeztetésével és a biztonsági övek megfeszítésével igyekszik annak következményeit csökkenteni.
A Honda Accord ezekkel az eszközökkel, valamint kifinomultságával, látható, tapintható minőségével, gondosan összeválogatott, egymással harmonikusan összeillő anyagaival egyértelműen a prémium kategóriát hozza el a felső-középkategóriába, mindenki számáéra elérhető módon.
Accord Sedan
Átlagfogyasztás: 5,6-9,0 l/100 km
CO2-kibocsátás: 147-207 g/km
Accord Tourer
Átlagfogyasztás: 5,9-9,2 l/100 km
CO2-kibocsátás: 154-213 g/km