A 2010-es CR-V kívül-belül felfrissült, gazdagabb lett a felszereltsége, illetve első ízben kapható hozzá a dízelmotor és az automatikus váltó együttese.
…és ez már első ránézésre feltűnik. A 2010-es CR-V az eddigiek mellett 3 új színben (gyöngyház fehér, titán és ezüst), új, formatervezett, első és hátsó lökhárítókkal, új hűtőmaszkkal, új ötküllős könnyűfém keréktárcsákkal érkezik. Impozáns. A beltérben valamennyi panel új felületi kiképzést és új színt kapott, de megváltoztak a padlószőnyegek, az ajtókilincsek és a kárpitozás is, s mindez még hangulatosabbá tette a 2010-es CR-V kényelmes utasterét. Az új iPod fogadására alkalmas audiorendszer a továbbfejlesztett zaj- és vibrációvédelemmel kiegészítve nyújt igazán tökéletes élvezetet.
És még be sem indítottuk. Pedig a 2010-es CR-V egyik legnagyobb újdonsága, hogy az Euro 5-ös i-DTEC dízelmotorral szerelt változat most első ízben automatikus váltóval is elérhető. A Honda mérnökei módosították a futómű geometriáját, illetve a lengéscsillapítókat, optimalizálták a kerékdőlést, a lengéscsillapítók szelepeit és a gumibakokat. A végeredmény: jobb gördülési kényelem, agilis úttartás, nagyszerű útfogás, kevesebb zaj.
A biztonságról egyebek mellett a szériatartozékként szerelt defektre figyelmeztető jelzés (DWS) és az opcionális Honda-fejlesztésű adaptív sebességtartó automatika (ACC) vagy az ütközés erejét mérséklő fékrendszer (CMBS) gondoskodik.
A Honda CR-V eddig is nagyon jó választásnak bizonyult. Mostantól olyan, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni.
Átlagfogyasztás: 6,5-8,4 l/100 km
CO2-kibocsátás: 171-195 g/km