A tartalom megtekintéséhez a Flash Player 9.0.124.0-es verziója szükséges. Letöltés
in
Bemutató

Az újfajta gondolkodás annak eredménye, ha másképpen tekintünk a világra. Ezért vonták össze oly sokan a szemöldöküket a HondaJet dizájnja láttán. Olyan repülõt akartunk tervezni, amelynek kisebb a légellenállása, nagyobb a kabinja és kevesebbet fogyaszt. Miközben célunk megvalósítása felé haladtunk, eljutottunk addig a forradalmian új ötletig, hogy a szárny fölé helyezzük a hajtóművet.

Mi a Hondánál mindig újszerû ötleteket keresünk – s hogy meg is leljük õket, a világ minden tájáról ihletet merítünk. Amikor formatervezõnk hazatért Olaszországból, az új Civic-kel kapcsolatos tervei annyira különlegesek, olyan eredetiek voltak, hogy egyértelmûnek tûnt: ezt az autót soha sem lehet nagy tömegben gyártani. S ekkor már tudtuk, hogy mégis meg kell építenünk; aztán sok száz terv és a finomításokkal töltött végtelen órák után megkezdõdött az innovatív, ötajtós Civic sorozatgyártása. Ez is azt bizonyítja, hogy amikor a lehetetlennel találjuk szembe magunkat, akkor abban a kihívást kell látnunk.

Civic 4 ajtós

Átlagfogyasztás: 6,00 l/100 km
CO2-kibocsátás: 142 g/km

Civic Hybrid

Átlagfogyasztás: 6,6-6,7 l/100 km
CO2-kibocsátás: 159-160 g/km

Civic 5 ajtós

Átlagfogyasztás: 4,6 l/100 km
CO2-kibocsátás: 109 g/km

Civic TypeS

Átlagfogyasztás: 5,3-6,6 l/100 km
CO2-kibocsátás: 132-169 g/km

Civic TypeR

Átlagfogyasztás: 5,7-6,4 l/100 km
CO2-kibocsátás: 132-155 g/km

Specifikációk és árak
Specifikációk 
  • ajtók száma5
  • hengerűrtartalom (cm³)1799
  • max. teljesítmény (kW/LE)103/140/6300
  • max. nyomaték (Nm/ford.)174/4300
  • motor BENZIN i-VTEC
  • max. sebesség (km/h)197
  • váltó5 fok. automata
  • hossz/szél./mag. (mm)4255/1765/1460
  • fogyasztás városban (l/100 km)10
  • fogyasztás városon kívül (l/100 km)5,8
  • fogyasztás vegyes (l/100 km)6,4
  • CO₂ kibocsátás (g/km)169
  • környezetvédelmi osztály14
Árak 
  • Fogyasztói ár5 536 000 Ft
  • Regisztrációs adó743 000 Ft
  • Fogyasztói ár regisztrációs adóval6 279 000 Ft
  • Metálfény felár88 000 Ft
  • Bőrkárpitozás (opció) felár550 000 Ft
  • Navigációs rendszer (opció) felár550 000 Ft
Felszereltség
Biztonság és védelem 
  • Aktív fejtámlák elöl
  • Aktív övfeszítők
  • Gumiabroncs nyomásfigyelmeztető rendszer
  • Hárompontos biztonsági övek
  • Indításgátló (immobiliser)
  • ISO-FIX gyermekülésrögzítő pontok
  • Légzsák - függöny
  • Légzsák - oldal
  • Légzsák - vezető és utas
  • Riasztórendszer
  • VIN(alvázszám) látható helyen
  • VSA (ABS + EBD + kipörgés- és kisodródás gátló)
Audio 
  • CD lejátszó MP3 lejátszóval
  • 4 db hangszóró
  • Magassugárzók
  • Audiorendszer kormányról vezérelhető
  • AUX és USB csatlakozók
  • Sebességfüggő, adaptív hangerőszabályzó
Komfort és Kényelem 
  • Aeroblade ablaktörlő, intervallum állítással
  • Ablaktörlő esőérzékelővel
  • Állítható magasságú vezetőülés
  • Automata fényszóró bekapcsolás funkció
  • Belső-, térkép és csomagtér lámpák
  • Elektromos ablakok (4x)
  • Elektronikus szervokormány
  • Fényszóró magasságállítás automatikusan
  • Fényszóró mosó berendezés
  • Fűthető első ülések
  • Hűtött kesztyűtartó
  • Kormánykerék állítás 4 irányban
  • Könyöktámasz
  • Központizár távirányítóval
  • Külső hőmérséklet kijelző
  • Külső tükrök - elektromos és fűtött
  • Külső tükrök - elektromosan behajtható
  • Légkondícionáló - automata, duál
  • Pohártartók elöl és hátul
  • Sebességtartó automatika
  • Többfunkciós fedélzeti számítógép
  • Üvegtető (nem nyitható)
Külső megjelenés 
  • 225/45 R17-es abroncs - könnyűfém keréktárcsa
  • Ajtókilincs - első króm
  • Ajtókilincs - hátsó rejtett
  • Parkolást segítő szenzorok hátul
  • Krómkeretes dupla kipufogóvégződés
  • Ködfényszórók
  • Külső tükör - fényezett
  • Külső tükör - integrált irányjelzővel
  • Xenon gázkisüléses izzók
Belső jellemzők 
  • "Magic" hátsó ülésrendszer
  • 3D optitron műszeregység
  • Alumínium pedál és lábtámasz
  • Bőrborítású kormánykerék
  • Digitális óra
  • Fényre sötétedő belső tükör
  • Lábtér világítás - kék színben
  • 12V-os elektromos csatlakozó
  • Hátsó ülések 60:40 arányban külön dönthetőek
  • Megvilágítás - kesztyűtartó